Tavaszi gondolatfoszlányok – lányokról, nem csak lányoknak

Tavaszi zsongás, szirombomlás, rügyfakadás, meg néha sírva. Foghatjuk a hormonokra, vagy éppen áprilisban a tavaszra, ha nem tudjuk mi van velünk.
Szerelem szexxel, vagy nélküle, néha az exxel,… barátsággá halványuló nagy érzések, belobbanó kicsi szikrák a régi biztos baráttal, na ez mind a tavasz. Vagy lehet, hogy az, esetleg lehetne is az. Az ember, aki eszi a kenyere javát, - még ha nő is, és ha még nem is jár a szelet felén túl…- , néha eképpen gondolkodik. Mint felent olvasható.
Miért is ne lehetne…miért kell mindig mindent megmagyarázni?
Ja, hogy vannak ez elvek? Meg az erkölcsök? Nem legyintek, de: nem mindig jön be a nagy szabályoskodás, vagyis nem úgy, ahogy eltervezzük.
A nő, ha fiatal, legyen szép, úgy harmincöt felett okos, utána meg gazdag – mondá Sophia Loren, ki valaha szép volt(?), talán egy időben okosnak is gondolta magát, mostanában pedig még gazdagnak is mondható. De kérdem én, mi volt a cél? Ennyi? Ennyi csak az egész?
És mi a végső egyenleg? Hogy akkor bizony jól csináltad, ha így csináltad? És az egyensúly, a harmónia? Vagy esetleg boldogság?
Mi is lehet a cél? „… a cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga…”. Mi mindannyian küzdünk, az már igaz. Várjuk a figyelmet, az elismerést, a simogatást, mindenkitől, legfőbbképp TŐLE, s ha éppen nem jól választottunk, fordulunk egy másikhoz. Kergetőzünk az idővel, - hogy minden mindenkor mindenképpen idejében beleférjen, pl: biológiai ketyere…- kergetőzünk velük – a másik nemmel, aki jobb esetben nekünk mindig igent mond…- és a végén sokszor arra jutunk micsoda nagy marhák voltunk. ( Lehet innen datálódik a kerge marha második sz. értelmezése) Persze csak ha kellően meg van saját magunk felé fordított igazmondó tükröcskénk.
Azt mondom, nincs szabály. Annak kinek nincs hite, talán csak szerencséje lehet az életben, a szerelemben. Kinek pedig hite van, szabályai is vannak. Már csak az lehet számára a kérdés, talál-e hozzá megfelelő játszótársakat. Vagy akár csak egyet is. Az egyetlent. Ki a barátja, esetleg szexpartnere, talán szerelme, s ne adj’Isten mindez együttvéve.
Higgyük azt, hogy ilyenkor tavasszal, nem az elménk bomlik meg, mikor ehhez hasonlókat gondolunk, hanem lehetőség nyílik számunkra az újabb utak felé. Meg száz virág…
Vagy csak az.
És lehet, hogy már annyi is épp elég a magunk békéjéhez.
A többi, pedig csak innen kezdődik el…