EMPÁTIA

Hallom hangod
amint átront
az éter függönyén,
suhanva kólint fejbe,
olyan mint rég volt.

Edényben a vér
pezseg mint buborék,
lassan pattan szét
a gomb...
karjába landol...

Láb remegve csuklik,
- még jó hogy űlsz,
néha emlegetlek,
talán nemsokára szűlsz.

Pulzál nyakadon egy ér,
remeg hangod,
- róla beszélsz,
édes éjjel, - még a héten-,
jeleket remélsz.

Csukott szemem mögött kéjjel,
széjjel néz az őr,
emlékszem,
milyen, mikor még
nem volt mély az űr.


http://www.youtube.com/watch?v=o-bpD6yQB6Q