Csak öt perc volt. De mindent vitt...
A muskátlit az ablakban, a seprűmet az ajtóban.
A hitemet a biztosban.
Eddig csak sejtettem, hogy minden lehetséges, ebben a pillanatban már biztosan tudtam.
Indulat-felhők dühe csapott le ránk, a semmiből jött és tombolt pár percen át.
A fenyőnk elveszítette száraz gallyait, a tavirózsa soha nem látott tánca babonázott az ablakon át.
Aztán, mintha mi sem történt volna..., robogott tovább.
Nyomait a kertből, talpamat a földből , gyökerestől gyúrtuk emlékeinkbe át.
Hisz nem jött üres kézzel.
Az ajtónkban ott nyávogott a pici cica-család,és társuk a béka.
Ki tapodókorongos,
így ezek után,
csak gyűlik a sok kosztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése