Majdnem szerelem

Emlékszel?
Kicsi kaktusz-nem szeretted,
Ránéztél s már eltemetted…
Ki nem dobtad, csak végignézted,
hogy tűnik lassan belőle az élet-
el...

Megperzselte vágyón a Nap
szívta nedvét, míg elapadt…
Nem volt közöd hozzá,
csak úgy hozta az élet
régi ház teraszáról a tiéd lett.

Itt álltál, s én néztelek,
míg közénk feszült a képzelet:
lepkeszárnyakon libbent tova
súlytalan álmunk, a lehetett volna…
Vitte csak vitte a vad vágyakat
elcsent röpke percet,
futó csókokat,
elvitte tüzét parázsszerelemnek,
porcikáig ható édes gyötrelemnek…

Itt álltál, és én néztelek
És tudtam, hogy már nem lehet-
Szív nem dobban,
hang nem remeg,
csak bennem él a féltelek.
Nincs kérdésed-csak válaszod,
világod magadba zárhatod,
én rajta kívül maradok
s egy kicsit bele is halok…