figyelek

40 a fok és nem lépcső. Agyam lágyul és én is puhulok...bocs, folyt. köv.
Itt vagyok. Végül is jó volt, mondhatjuk. Csak úgy kóvályogni az utódok után...most én mentem hátul. Ők lettek a vezetők.
Hagytam hogy történjenek a dolgok, nem is olyan nehéz...
És közben utólér egy illat - valami tejeskávé, talán még oviból - miközben a Balaton felől símogat a lenge szellő...persze nem a híradós- különben sem az esetem. Szóval kell ez az édes semittevés velük,és én is újra gyermek lehetek. A hullámfürdő az erősebb, engem is hanyatt vág, de nem bánom és sikítok a gyermekeimmel, hisz olyan jó lenni csak úgy. Érted? Érezted már, hogy nem viselkedsz - valahogy mégis észrevetted, hogy elengedted az akarásod, ...- és így is felkel a Nap. Anélkül hogy beavatkoznál. És közben figyelsz, figyeled, ahogy a gyermek boldogul. A vízzel, a hullámmal, a fénnyel. Kifárad, majd elpilled. Nyitott szájjal elalszik, kicsurran a nyála, sóhajt, édeset álmodik. És Te láthatod. Micsoda ajándék!