Ibi

Nem, nincs igaza annak, aki azt gondolja, hogy mostanában rossz a kedvem. Csak általában az ember lánya is leginkább azt jegyzi meg, ami negatív. Hülyeség, tudom, de tényleg így van. Gondold végig. Meg amúgy is kesergő a magyar...persze én nem vagyok az. Annyira.

Mostanában jó hírt is kaptam Megtalált IBI!!!

" ...emlékeidből, majd előveszel, mint egy zsebórát, mit a divat rég kinőtt...de te tudod, hogy pontosan mutatja az időt..."

Ibi, kislánykorom barátnője, 6 év és 12 között, hát nem mostanában volt. És emlékszik rám! Persze én is rá, hogy is felejthetném el azokat az éveket.Elválszthatatlanok voltunk, akkor persze úgy gondoltuk, örökre, na meg össze is vesztünk örökre...De most, megtalált, él valahol, és az ő kis fejében is éppen mostanában kuszálódnak össze az emlékeink, azok amelyekben én is ott voltam. Érdekes lesz majd egyszer - igen, lesz olyan! - összevetni ki, mire emlékszik abból az időkből. Mert lássuk be, két szerelmetes ember is, ha egy helyen nyaral akár, akkor sem ugyanazok az emlékeik az idő halványuló távlatából. De a gyermekkori barátság, na meg Ibi és én, az ugye nem ez a kategória. Ibinek lestem, füleltem minden lépését. Ő, a negyediken lakott és amikor a zajos - kopogós klumpájában lecsattogott a lépcsőházban, én az elsőn már tárt ajtókkal fogadtam. Ha pedig nem sikerült elkapnom amint lerobog az udvarra, vagy nem engedték le a szülei, hangosan kiabáltunk a többiekkel, fel a negyedikre, hogy -Lejössz, Ibi? Gondolom a család nem bírta jól ezt a fajta szerenádot, és inkább elengedték Ibit egy- egy órára.Futkároztunk, görkoriztunk, bújócskáztunk órákon át.

Egyszer volt egy egészen különleges délután, a mai napig mesélem a csemetéimnek, bár nem feltétlenül a NET-re illő történet, de nálam igen mély emléknyomokat hagyó. Történt valamelyik nyári délután, hogy kicsit túljátszottuk magunkat, és hirtelen tört rám a természet ereje. Vagyis a napi folyadékbevitel kellő sebességgel és rossz időzítéssel jelezte előrehaladását picinyke testemben - hétéves lehettem. Kulcs valamilyen oknál fogva nem volt nálam és az én családom éppen nem volt otthon. Sebaj, mondta Ibi, szaladjunk fel hozzánk, ott majd könnyítessz magadon! Rohantunk is mint az őrültek, fel a negyedikre, minden energiámat arra összpontosítottam, nehogy egy apró kacaj, hangyányi mosoly előcsalogasson akár egyetlen ártatlan cseppet is belőlem onnan, ahonnan nem illendő. Idejében érkeztünk. Felértünk a negyedikre-gyalog!!! Nyitottuk az ajtót- elsőre kinyílt! Rohantam a w.c-re- ott volt, ahol gondoltam! Megkönnyebbülten ráűltem....és igen, mégsem volt szerencsém. A w.c. teteje lehajtva maradt...Így ugyan buli nem volt, de a takarítás is rám maradt. Viszont nem volt haszontalan a hajsza, amivel felűztük magunkat, mert kirobbant belőlünk a nevetés...és csak kacagtunk , kacagtunk...Ibi és én. Hát remélem nem csak ez az amire emlékszik azokból az időkből, sőt lehet ő egészen más sztorikat hoz majd elő. De talán nem is olyan nagy baj ez. Azt a pár évet majd valahogy ügyesen összerakjuk. Mint valami kis mozaikot. Remélem minden darabja benne is olyan színes, mint ahogy bennem megmaradt.