Van szerencsém

Három hete várom a jogsimat. Eljött a nap, mikor végre rendes állampolgár módjára iratokkal szelem az utakat tovább. - Gondoltam, mikor a bájos női hangocska elcsacsogta, hogy IGEN!, átvehetem a jogosítványomat, elkészült.
Bevágtam magam a kocsiba, be is kötöttem- ki tudja? Ha jön a rendőr, legalább ez legyen rendben, ha már papírom nincs..., na, de nemsokára rendeződnek a dolgaim... Odaérek, parkolok, nem kell fizetni..mire jó a kisváros? ...és péntek lévén, látom, nincs félfogadás.
De néhány perce beszéltem az ügyintézővel...akkor, hogy is van ez? Telefon, újra...foglalt, ...újra tárcs.....foglalt...újratárcs....foglalt, BASSZUS! Körülnézek hol mászhatnék át a kerítésen,mivel, ezek szerint azok ott bent VANNAK!, telefonálnak, őrzik az én aranyos kis jogsimat, ami végre száz év után elkészült, csak nem akarják ideadni. Vagyis adnák ők, de nem most. Még egy hétvége jogsi nélkül, pedig én mindent megpróbáltam. Előre idetelefonáltam, kedves voltam és türelmes, és most nem tudok kérem bejutni! Micsoda világ! Feladom.
Beülök az autóba, és még egyszer megpróbálom. Tárcsázom a számot, kicsöng!!!! Felveszik! És én mondom:
Jó napot! Én vagyok az az előbbi telefonáló, bizonyára emlékszik, ugye? A jogosítvány, tudja? Ami elkészült...és én jöttem érte, mint ahogy ön mondta, hogy lehet jönni, kérem ...és én most itt vagyok, a kerítés előtt, ön meg kérem bent a kerítés mögött. Lehetne, kérem, tudja, csak egy perc az egész,...maga ideadja, én elveszem...Talán, most az egyszer, kivételesen, héthatáron át repültem, tudja, nem itt lakom, két faluval odébb. Siettem, tudja, most beszéltünk, alig húsz perce....Hogy,?? Nem????
Felsőbb utasítás? De most csak mi ketten beszélünk, csak egy perc volna az egész....egy kis emberség, kérem, megérti?...Ja, de azt miért nem mondta, hogy ezen a napon , éppen ezen az egyetlen napon nincs félfogadás? Ja, hogy nem kérdeztem???...Akkor hétfőn újra megpróbáljuk. ...
Megyek tovább, kábán, dühösen...jogsi nélkül vezetek, vezetek..ki tudja meddig mehet ez így...amikor egyszerűen , minden jelzés nélkül, kattogás és fénykürtök se szóltak...és egyszer csak leállt az autó. Mintha sejtené, hogy nincs jogsim. De szerencsém sem...Pár perc után eszmélek, kifogyott az üzemanyag. Na, egy kis szerencse a szutyiban, hogy a benzinkút mellett történik mindez. Ennek örömére, nem esem kétségbe, tankolok..és meg is jutalmazom magam a kedvenc csokimmal, hisz majd kiszúrja szemem a pénztárnál a párizsi kocka! Imádom! Kicsit rumos( ha már nincs jogsim, egy kis pia belefér), a közepén olyan lágy krémes töltelék, ahogy én szeretem...De nem! Mire odaérek és várom a csodakrémem, hát persze...ez sem tökéletes! A közepe kemény és avas, na de ilyen előzmények után, mit is vártam????