CSOMAGOK

Furcsa mennyi mindent bír el az ember. CSak hordja, hordja, sokáig cipeli , és ahogy telnek a napok, néha rácsodálkozik, ez, vagy az a sztori, még mindig vele van.

Lerakni nem lehet, még akkor sem ha már némelyik fájdogál..., ilyenkor talán a legjobb, ha az ember csak álldogál, majd kigondolja - ha már nem üvöltheti,-hogy eddig vittelek, innentől már nincs közöm hozzád.

A gyermek csak két éves volt, amikor megtámadta a csúnya betegség, a tumorok csak nőttek, nőttek a pici kis tesben ,mígnem az feladta. Ez volt kedden.

A nő, csak segíteni akart,... sok a szerencsétlen ki lelki támaszra szorul, Ám ha a testének ha nem tud parancsolni, a másik tarkóján is eldördül a lövés. Szomszéd utca....- szerda.

Egyik ember, kinek fiát fel merte rúgni a csapattársa edzésen, nem maradhatott tétlen e hír hallatán -mivel látni ugyan nem látta ez esetet...- hirtelen felindultságában leütötte fia edzőjét!!!???

Egy másik nemzet tagja - ez , most épp magyar volt!, nem bírta elviselni a befújt lest, mit is tehetett volna...jól leöklözte a bátor lesjelzőt...

Mit is tehettek volna...?????

Talán nem volt előttük példa, minta, recept, és nem maradt más csupán a saját kútfejük.

Nem az én dolgom. - bíztatom magam..
Nem ér el hozzám. - csak az utóhullám...
És az jól felkavar.
Pedig nem az én gyerekem- de lehetett volna.
Nem én voltam a nő,- de lehettem volna.
Nem focizom- de tehettem volna ...ellene valamit.
Talán.
HA lett volna merszem...mint ahogy másnak nem.
Mint ahogy ők is csak végignézték.
Én is csak hallgatok.