Van szerencsém

A hátát látta maga előtt. Kissé meggörnyedve maradt, ahogy a padba zuhant, mikor végre megérkezett. Haja lazán feltűzött kontyban, tarkója felett őrizte azt a pici mélyedést, amit az istenek hagytak ujjuk nyomán születésekor. Egy- két elszabadult tincs repdesett csak szabadon, amint egy-egy újabb hallgató érkezett huzatot csalva a terem légterébe.
Már elkezdődött az előadás, valaki nagyon távoli hangon próbált agysejtjeihez férkőzni, sikertelenül. Elvonta figyelmét egy, a hátsó padsorból érkező finom, meleg áramlat. Eleinte, olyasmit érzett, mint a kedves ismerősök közelében, amikor beszélgetések alkalmával az aurájába kerülnek. A személyes zóna birtokbavétele volt ez, bár még egyéb érzékelhető módon nem tapasztalta a fizikai érintést.
Az ujjak, nagyon lassan érték el a nyakszirtjét. Óvatosan belemélyedtek a tarkó medrébe és gyöngéd érintéssel elkezdődött valami mennyei bódulat. A véráram végigkísérte a mozdulatsort, a felszabaduló bizsergés nyomán. Nem akart megfordulni, a meglepetésszerű érintés öröme erősebb volt a kíváncsiságnál, ami az ujjak gazdái felé terelték gondolatait. Ki lehet ez a vakmerő idegen, aki pimaszul veszi a bátorságot és megmasszírozza a tarkóját? Mégsem mert megfordulni. Annyira magával ragadta az érzés, amit ezek a határozott erős férfiujjak kiváltottak belőle, hagyta magát. Sőt. Fejét ide-oda biccentve jelezte mikor, melyik terület vár még kényeztetésre.


Elkezdődött valami meseszerű együttműködés közte és az idegen kéz ujjai között. Bódultan adta át magát a varázslatnak, amikor egy fejbillentés után, alélt pillái alól felfedezett a kisujjon egy jellegzetes lóhere formájú anyajegyet. Az ujjak a csatjához értek, kipattant a kis francia kapcsoló, szétomlott vállán a hajzuhatag, és beletúrtak bozontos sörényébe.
Ez volt az utolsó álomkép, amikor felébredt. A telefon dallamai könyörtelenül belecsilingeltek a hajnal képeibe. Megpróbált visszaaludni még egy kicsikét. Nem akarta, hogy ennek a gyönyörűségnek vége szakadjon. Persze nem sikerült visszailleszteni a mozdulatokat, az érintés, bizsergés, a szétlebbenő hajszálak csiklandozása elveszett. És az ujjak is, szétfoszlott az álomkép, a tudatnak már nem sikerült újraépíteni a vágyakat.
Ráadásul késésben volt. Tízre a városba kellett érnie, a szokásos éves creditpont gyűjtés kezdődött. Kibódult az ágyából, a fürdőben gyors zuhanyt vett, majd lazán feldobta loboncát egy csattal a fejtetőre. A pirítóst sem várta meg, míg kidobja magát, a narancslevet ajtónyitás közben öntötte magába. Kulcs fordít, ajtó bezár. Taposta a gázt, hogy a belátható dugón át mihamarabb az egyetemre érjen.
Tíz óra tízkor zuhant a padba, épp csak szétpakolta mappáit, már egy ideje ment a fejtágítás. Elkapta valami iszonyú orrcsavarás, és bár valakitől azt hallotta, minden inger agyból legyűrhető, mégsem tudta visszafojtani tüsszentését. Azt hitte, nyomban elcsöppen az orra, amikor a háta mögül, egy „valahonnannagyonismerős” kéz papírzsebit nyújtott felé. Hirtelen dobbant nagyot a szíve, amikor felfedezte a kisujjon az anyajegyet. Egészen különleges formája volt, lóhere...