A nutella, vagyis a nutellás bármi, kisgyermekes családban, nagyon jól ismert és jobb esetben kedvelt valami. Ha már benne vagyunk a sűrűjében, - mármint éljünk a kisgyermekes családok életét, még néhány hónapig, esetleg évig - akkor bizony elképzelhető, hogy elindul egy folymat, ami nutellamegunási pilllanattal kezdődik. Én emlékszem, nálunk, melyik is volt ez.
Nem én voltam a soros. Mégis tudtam, pontosan hogyan zajlik midnen. Később, persze el is mesélte, akkor, amikor ő volt éppen soros, mi történt. Mindent elárult, felfedte a legapróbb részleteket is. Egyetlen dolgot kivéve.
Elmondta, hogy a Kicsi, jelzett. És ők elindultak. Oda is értek. Az ajtót be kellett csuknia.
Én tudtam, ...persze, hogy kívülről. És várnia kellett, mígnem a Kicsi kiszól. Óráknak tűnő pillanatok következtek....( pedig akkor még nem sejthetett semmit - ő, ritkábban soros...)
- Kész vagyok! - érkezett a várva várt kis cérnahang....
És akkor meglátta, a nutellát. Vagyis a nutella-állagú anyagot a wc. űlőkéjén, a falon, benne a wc.-ben, és igen!, a Kicsi kezén. Elmesélte, hogyan csutakolta végig , először a gyermeket, majd, - rongy híján, w-c- papírral -, a falat, az űlőkét, és mindent, amit beborított a gondosan szétkent "nutellás kaki". Persze, a Kicsit megdícsérte, tudta, fontos az önbizalom építése, már két és féléves korban. Fogcsikorgatva, mégis őszinte atyai mosollyal megsimogatta a Kicsi buksiját, mondván : nagyon ügyes voltál, így kell, tiszta maradt a pellus. Közben azért megemlítette, legközelebb szóljon, ha elkészül a művel, majd azt is megtanuljuk, miképpen kell a w.c. papírt "rendesen" használni.
Rendbeszedte a kis helyiséget, lehetőség szerint letisztogatta a Kicsit. Nem, nem volt dühös, csak egy hangyányit elege lett a tisztogatásból. És talán abból, hogy ezt, most kivételesen egyedül neki kellett végigvívnia. Ki is gondolta, miképpen tudná magát kárpótolni az elmúlt percekért...
Visszajöttek a partra, mivel a délutáni alvásidő következett. Abban pedig én vagyok az állandós.
Egyetlen dolgot nem árult el.
Hogy Levi, melyik kezét használta az "alkotáshoz".
Csak az a különös mosoly volt a gyanús a szája szögletében, mikor felfedezte rajtam , hogy szimatolok.
Mert, ugye az anyai szimat, az sohasem hazudik.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése