Persze, nem minden "csak" elhatározás kérdése. De sokminden lehet csupán annyi, hogy veszel egy nagy levegőt és azt mondod, mostantól másképp lesz. Vonatkozhat ez, mondjuk arra is, hogy valakit elhatározásból szeret az ember. Elég szörnyen hangzik, de van ilyen. És még csak nem is súrolja az önmegtagadás határait.
Persze nem egy vadidegent, hanem mondjuk a rokonát, aktuális barátját, feleségét, vagy netán a régi férjét. Mivel másabb azt mondani, hogy ezt nem is én akartam, hanem átadtam magam a SORS akaratának és azt mondom "Legyen meg a te akaratod..." ? Az kié? Kinek az akarata? Szerintem az is kizárólag az egyes EMBERÉ. Nem helyezhetem magam kívűl bármitől(kitől?), amit cselekszem, teszek , AKAROK, azt én magam teszem, nem a valaki által mozgatott, "mosolyrabúrafakasztott" bábu.
És, igen:
"Általam vagy , mert meg én láttalak..." ez is igaz, mint ahogy az igazság is ezerarcú (szörnyeteg:)...)
Az emberi döntések sajnos viszont általában nem örökérvényűek. Bár ha belátnánk, hogy sok minden valóban csak elhatározás kérdése, nem lenne annyi savanyú pofa az utakon, annyi kesergő "fiatalonelöregedő" szivecske, szétszakadó egymásra mutogató család....
A szerelem, az viszont más kérdés. Megélni, meglátni, észrevenni, gyöngének, vagy éppen bátornak lenni hozzá, megint csak az aktuális ember pillanatnyi döntésének függvénye.
De be kellene látni, hogy a szeretem, vagy a szerelem között nem csupán annyi a különbség, hogy zavar-e a másik csipája, korán reggel, vagy sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése